2013. április 24.

Babaszappanok

A húgom megkért, hogy készítsek néhány szappant Csenge óvodájába a mosdókhoz, mintegy adományként. Biztosan nagyon örülnének neki, és persze Ő is. Azt mondta, nem kell nagy mennyiség, csak hat mosdó van, és inkább kicsi darabokat kedvelnek a pici kezekhez. A feladat: jól tisztítson az udvari játék után, és legyen diszkrét, illatmentes, a kicsik bőre érzékenyebb lehet. Főleg egy olyan helyen (Waldorf ovi), ahol az anyukák nagyobb része valószínűleg tudatosan kerüli a vegyszerben tocsogó életmódot. Olívaolaj, pálmavaj, kókuszvaj, szőlőmagolaj, avokádóolaj, amiben már ázott egy ideje egy kis körömvirág, 7% superfattel. Igazán krémes, vidám színű szappan lesz, remélem a gyerkőcöknek is fog tetszeni!
Ha már ilyen kis mennyiséget kért a húgom, mégsem akartam hiába kesztyűt húzni. Gondoltam, kiváló alkalom egy picivel nagyobb adagot készíteni, és a maradékkal szín-kísérleteket végezni. Nem mintha nem tetszenének magamnak is a műveim, de az utóbbi időben többször jártam úgy, hogy nem egészen lett olyan egy szappan, mint amire számítottam. Ezért négy dobozban kipróbáltam mindent, amit a közeljövőben használni terveztem.
Az első edény egyik felébe fehér agyag, a másikba Holt-tengeri iszap került. Bár utóbbit már használtam, de kell az összehasonlítás. Előbbi gyakorlatilag kaolint jelent, akár csészét is készíthetnék belőle:). Közepére néhány darabka leforrázott csipkebogyó, ez egyenlőre olyan mély piros, hogy erős fény nélkül sötétbarnának látszik.Várom, hogy a környezetét mennyire fogja majd össze.
A másodikban a damaszkuszi rózsaszirmaimat tesztelem, amik már vagy 10 napja szőlőmagolajban áznak. Sajnos szinte borítékolható az eredmény, de azért egy próbát megér, hátha használható árnyalat marad. Mellette van még rózsaszín agyag, amiből én szerencsére tényleg szép rózsaszínt kaptam. Több helyen olvastam, hogy mekkora lutri a tónus, volt aki gyakorlatilag téglapor színt kapott, épp amikor a szín fontosabb lett volna a tartalomnál.
Csodálatos zab, amiből nekem csak korpa van itthon, a pehely biztosan nem karmolna. Leforráztam előre, és erősen pépes formában kevertem a masszába, így az áldásos tej is kiszabadult belülről, és remélhetőleg dörzsölni sem fog. Ugyanebbe az edénybe került pirospaprika is, amiről azt mondják, nem csíp szappanban, viszont nagyon szép árnyalatot ad. Gyakorlatilag megőrzi az eredeti színét, és ha többet ázna olajban, valószínűleg homogénebb tónust adna a masszának is.
Épp aznap szereztem termelői propoliszt, nagyon émelyítő illata van, csak percek múlva érezni át rajta a mézet. A kedvenc oldalamon ennek tulajdonította egy szappan gazdája a rózsaszínes, hús színű árnyalatot. Direkt töményen kevertem el, még nem tudom eldönteni, hogy mályva, rózsaszín, vagy inkább szürkés lesz, de momentán a semmilyen illik rá legjobban. Már alig várom, hogy az érés végére mi lesz belőlük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése