2014. február 6.

Házi szappan, kézműves szappan, natúr szappan

Védőbeszéd következik az igazi natúr szappanok mellett

Korábban panaszkodtam a fb oldalamon, hogy valaki igaztalanul támadott. Röviden most csak annyit, hogy épp a legnépszerűbb darabjaimról írt nagyon negatív kritikát a Krémmánián. Ráadásul a felhasználóneve és a három értékelt szappan alapján szinte 100%-ig vagyok meggyőződve róla, hogy soha nem használta őket, mert soha sem ajándékba nem kaphatott, sem nem vásárolhatott. Nem reagáltam semmilyen formában. Volt aki rávilágítson helyettem a legnagyobb tévedésére, amit ráadásul ő adott a számba... tollamba. Itt is elmondom, hogy önmagában a negatív kritika nem zavar, ha építő, hisz nem vagyunk egyformák, mindenkinek más válik be. Viszont akkor elolvastam a kritikáit, és feltűnt, hogy szinte csak a natúr vonalat értékeli, és szemlátomást szinte csak negatívan.
Amiért most ismét írok, az az, hogy nem hagyott nyugodni egy állítása. A manapság legnagyobb magyar natúrszappant készítő cég 100% olívaszappanjáról azt írta, hogy megavasodott. Két okból is kételkedtem az igazságtartalmában: egyrészt a saját, fentebb írt tapasztalatom miatt, másrészt mert minden szappanos tudja: a kasztíliai, vagyis a tiszta olívaszappan szinte sosem avasodik meg. Igaz ez az anyjára, a valódi olívaolajra is. Persze egyszercsak ez is meg fog avasodni, de az nem hónapok, sőt! nem is egy-két év műve. Gondoljunk csak egy aleppóira! Meg kellett néznem a termékről írt összes kritikát, és láss csodát! Nem egy, nem két ember ugyancsak avasodásról számolt be. Emellett rémes szárító hatásról is, ami szintén nem igazán jellemző egy jó kis olívaszappanra. (Az persze mellékes, hogy volt olyan hozzászóló, aki nem értette, hogy nem válik szét a víz és az olaj segédanyag nélkül. Nem kell egy laikus felhasználónak tudni, hogy az "elszappanosított" szócska azt jelenti, hogy nátrium hidroxid és olaj találkozott, a víz pedig huss, eltűnik a kész szappanból.) Többekben kifejezetten lesújtó vélemény alakult ki a márkáról épp ennek a terméknek a kapcsán, melyet nem is rejtettek véka alá.
De vajon mi történt? Miért romlik meg és ébreszt gyakorlatilag ellenséges légkört az egyik legjobb, legtisztább, legkíméletesebb szappan? Mi van ebben a szappanban? És itt jövünk mi, szappanosok a képbe. Gyakorlatilag szidják a cég szappanjait, és szidják a szappant úgy általában. Utóbbit azért, mert ismét megerősítést nyert az ekcémásokban az a tapasztalat, amit az ipari szappanok alapoztak meg: ekcémára tilos szappant használni!
A felelőtlen üzleti magatartás, az ipari gyártású szappan felruházása a kézzel készítettek erényeivel - ezek a lépések rossz irányba terelik az igazi szappanok megítélését. Manapság a szappan reneszánszát éli, épp a kézműves termékeknek köszönhetően. A házi szappanban benne van a készítő tudása, szíve, lelke. Mégis legtöbben csak a boltokban kapható, vagy az intenzív online kampányt folytató típussal találkoznak. És ha csak olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, mint azok, akik a Krémmánián nyilatkoznak, akkor bizony nekünk fel kell kötnünk a gatyánkat. Védőbeszéd helyett inkább kiáltás ez ennek a kis közösségnek:
Együtt kell megvédenünk az igazi szappanok jó hírét. Mi mutathatjuk meg, mi is az az óriási különbség. Beszéljünk róla! Szerintem mindannyian sokat beszélünk róla :) De vajon eleget?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése