2014. június 12.

Uborkaszezon

Végképp lebuktam,  rajongok a zöld szappanért! És ebben a darabban aztán tényleg összehordtam mindenféle zöldséget. A sütőtökös-chilis szappan széleit pont erre tartogattam, és a diószappan házi melt&pour részéből is azért tettem félre, hogy ilyen célokra bevethessem. Újabb esélyt adtam a dusted embeds technikának is, ezúttal Montmorillonit agyagot használva. Amikor hazaértünk a boltból, annyit mondtam az Embernek tömör egyszerűséggel: "Az uborkához ne merj nyúlni!" :) Igen, ez a szappan a színét és a fő témáját az uborkától kapta. Sok helyen láttam már, hogy az uborkás szappanok ilyen vagy olyan zöld színekben pompáznak, és kíváncsi voltam, vajon itt is csak pigmentek idézik-e az eredeti árnyalatot, vagy tényleg maga a zöldség. Azt tudjuk, hogy a zöldek nagy része lúg hatására azonnal, vagy pár napon belül barnává válik. Ahhoz, hogy ne csak valami azonnal elfehéredő (vagy sárguló) halvány folyadékkal induljak a kísérletnek, lehámoztam az uborka héját, majd kevés vízzel összeturmixoltam. Így a növény legértékesebb részét felhasználva magas koncentrációban lesz jelen a legsötétebb zöld szín. (Ugyanezt a módszert fokozva tán még sötétebb színt érhettem volna el, de elsőre ez is tökéletes.) Ezt a turmixot leszűrtem, hogy héj darabok nélküli, homogén, fűzöld folyadékom legyen. Ennek is elraktam egy részét a massza tovább színezendő feléhez, a másik felét pedig felhígítva használtam a lúg oldásához. Első meglepetés: a folyadék szinte sötétebb, és még mindig élénk zöld, nem barnul, nem sárgul. Igyekeztem nem túl sárga és sötét olajokat használni, ezúttal minden finomított: kókuszvaj, szójaolaj, olívaolaj, szőlőmagolaj, sheavaj, ricinusolaj - ugye azért így sem rossz! Összekeverve a lúggal egy smaragdzöld, egészen géles átlátszóságú masszám lett, és nem volt nálam egy telefon sem! Hála a szójaolajnak, nagyon kezes, lassan kötő anyaggal tudtam pepecselni. A minta felső részében titándioxiddal fehérítettem az alapszínen (akinek rémisztő a szó, itt olvashat erről az anyagról). A narancssárga tökös darabkákkal, a másik kedvenc színemmel bolondítottam meg ezt a zöld egyveleget.
De beszéljünk a belbecsről: az ásványi anyagokban gazdag uborka a régi és újkori szépségtudomány szerint is tonizál, frissít, hidratál, ránctalanít és szerintem színterápiás is :) Az olajokról már tettem említést, együtt egy jól habzó, tartalmas, ápoló szappant adnak. Tisztító, méregtelenítő hatása és színe miatt is döntöttem úgy, hogy a Montmorillonit agyagba hempergetem a diószappan darabkákat. Ezek a diólevél nyugtató, gyulladáscsökkentő, regeneráló hatását hozzák magukkal. A chili, ami a tökös darabkákban van, kicsit felpezsdítik a bőrt.
Valami friss, édes, zöldséges, fűszeres illat kell ide: orvosi zsálya és borsmenta olajok. Előbbi szintén pórusösszehúzó, hatékony az aknéval szemben, és stimulál. Utóbbinak így már szinte semmi dolga, csak a fertőtlenítő, frissítő hatását és illatát adja az összképhez.A tetejét kevés kaporral díszítettem :), és megint kipróbáltam egy saját készítésű szilikon formát, ami ezúttal a szappan tetejét díszíti virágokkal.
Valódi nőies arcápoló szappan, kellemes tisztító és hűsítő hatással.

Greenlover cucumber soap 
I used fresh cucumber peels to reach a real natural and bright green. Embedded it with pumpkin-chili and home made melt&pour walnut soap chunks. (Follow the links, please) The green ones were dusted with Montmorillonit, the lighter top is TD. The oils: olive, soybean, coconut, castor, grapeseed and shea butter. Scented with sage and peppermint EOs. Sprinkled with dill, and the flowers were made with my home made silicone stamps.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése