2014. december 25.

Szappanhabos karácsony

A decemberi szappanklubot épp Mikuláskor tartottuk, de ez egy pillanata sem okozott bennünk zavart: Mikulás szappan helyett mi a karácsonyfadíszek elkészítésének estünk neki. Persze közvetlenül azután, hogy megettük Omar Anyu csodálatos ebédjét. Nem tudom, hogy említettem-e már, de nem győzök hálálkodni azért a kis csapatért, ami összekovácsolódott a nyári táborban. Csodálatos emberek, akikhez jó fordulni, akikkel mindig öröm összejönni akár virtuálisan, akár néha élőben. Na de vissza a mostani alkalomhoz: a készülődésről, és a kis csapat összes munkájáról nála olvashatsz és nézegethetsz további képeket. Én most csak a sajátjaimról készülteket mutatom meg... hisz... nos, talán már említettem a szentek keze irányát néhányszor :) Nekem azért volt különösen fontos, hogy mutatós dekoráció kerekedjen ki a kezeim közül, mert itthon meglehetősen erős az ellenállás karácsonyfa ügyben. És ha már nem tudom lenyomni a fenyővásárlást az Ember torkán, hát minden évben kreatív módon kényszerülök pótolni az élményt. Idén, amellett, hogy előkerült a tavalyi kreáció is, ezeket a szappandíszeket akasztottam ki úgy, hogy belógjanak a lakótérbe.
Nem könnyebb a dolgom a menü esetében sem, mivel az Ember szinte soha nem esik húst. Az is nagy mutatvány, hogy szenteste ehetünk halat, de három napig azt sem lehet. Idén találtam ezt a nagyon guszta receptet! Színes, illatos, ünnepi hangulatú és finom, még úgy is, hogy a dió, a koriander és a gomba kimaradt belőle, mert utóbbit tényleg egyikünk sem szereti. Helyette nagyon jó bele valami füstölt lágy sajt is, és összeborítani sem kötelező.
Talán nem nagy meglepetés, hogy a fa alá is szappan kerül, nem csak rá. Az idei csomagocskába a csokis, a forralt boros, a mandulás-tejes és a fenyős-gyantás szappan került. Még az organza tasakokat is magam varrtam, mert egyszerűbb volt így, mint hosszasan keresni a megfelelő méretet, színt, stb.
Nálunk ilyen az alternatív karácsony :)

2 megjegyzés: