2016. március 30.

Tejszínes, kurkumás folyékony szappan

Úgy tűnik, a környezetemben többekben is felmerült az igény folyékony szappanra. Naná, hogy mind férfiak, jellemző... Nem hajlandók szappannal macerázni, mert szerintük az körülményesebb, mint a tusfürdő, vagy van a másik véglet, aki csak mosószappannal fürdik... Na mindegy, lényeg, hogy van lehetőségem néhány típus kipróbálására. Omar Anyunak szenzációs cikksorozata van folyékony szappan ügyben, tényleg az embernek kedve támad néha ezzel is foglalatoskodni, mégha megrögzött hidegeljárás fan is legyen. :) No, én azért nem emeltem ennyire magasra a mércét egyelőre, és egy egészen egyszerű megoldással álltam elő. Az egyetlen, amit szem előtt tartottam, az a zsírsavláncok hosszának kérdése, és az olajszag eliminálása. Az ideális olaj folyékony szappanhoz állagát tekintve kb. az olívaolaj lenne, ám ennek olyan erős mellékszaga lesz, hogy számolatlanul kellene adni hozzá az illatot, hogy elfedje. Ezért szokták bevetni a repceolajat, amiben kevés az el nem szappanosodó összetevő. Nagyon kevés kókuszolajat és ricinusolajat is használtam, hogy fokozza a habzást, de ne tegye túl híggá. Kevés tejszínt és cukrot adtam hozzá már a legelején, így együtt melegedtek az olajokkal. A színről a korábban már említett tunéziai kurkuma, a minőségről Na-laktát gondoskodott. Kétféle illatban készült, mindkettő férfi: BayRum és Tabac. Utóbbi úgy tűnik, olyan megosztó illat lesz, mint mondjuk a pacsuli, vagy az ilang-ilang.
Sajnos a várakozások ellenére elég híg lett, így solagummal próbáltam besűríteni... hát fölöslegesen. Szinte semmit nem változott az állaga, viszont üledéket képezett, mintha semmiféle kapcsolatot nem alakított volna ki azzal, amibe beleszórtam. A kovasavtól viszolygok, a múltkor konkrétan rémálmodtam vele: belélegeztem, és azonnal tudtam, hogy silicosisban fogok meghalni. Egyébként sem vagyok híve az ilyen fajta adagolásnak, úgyhogy eztán is inkább a megfelelő olajok választása mellett maradnék. Hiába a férfiszag, ki kellett próbálnom, nagyon kellemes, selymes, nem szárít, nem tapad. Szerintem ez egy jó kezdet :)

Cream-turmeric liquid soap
Mostly made of rapeseed oil with a little coconut and castor oil. Additives are sugar, cream, turmeric, sodium-lactate. Scented in two versions: Tabac and BayRum.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése