2016. november 19.

Arany birsalmaszappan

Nagyon szeretek idénygyümölcsöket és zöldségeket tenni szappanba, mondhatnám, hogy környezettudatosság miatt, de neeem :) Egyszerűen csak meglátom a polcon, és megörülök, hogy megint sorra kerülhet. Szeretem, amit a szappan minőségével tesz, szeretem a koncepciót felépíteni köré, és szeretek örülni az egyszerűségében nagyszerű végeredménynek. Na így jött el idén ismét a birsalmaszezon :) Tavaly a matyó szappan versenyre neveztem vele, idén nem akartam annyit rajzolgatni, aztán mégis úgy lett.
A karácsonyi kollekcióhoz készült rátétek közül utolsóként kerültek elő a masnik, aminek azért is örültem, mert így valamennyire visszahozta az előd hangulatát. Okulván az előzményekből, felkészültem rá lélekben, hogy a szappan valódi énje csak néhány hónap múlva fog előbújni. Most szép semmilyen-barna, de majd egyszer az egész aranyló lesz, amit meg is fogok mutatni :) Addig gyönyörködjetek az aranyalmában, hisz karácsony lesz. A szappan egyébként nagyon finom lett most is: a kókusz-ricinus-olíva alap mellé most rizskorpaolaj, kakaóvaj és a kedvenc disznózsír került. Beletettem jó sok birsalmát, ezért sárga agyaggal színeztem, ez az ami csak később fog előjönni.
Különleges illatot szántam neki: rózsafa és cubeba illóolajokkal készítettem. A recept összeállításakor gondoltam a latexérzékenyekre is, ezért nem került bele sheavaj. Velük együtt az érzékeny bőrűeknek különösen ajánlom ezt a karácsonyi meglepetést, díszcsomagolásban ;)
Ui.: tudom, hogy nem birsalma van a képen, dehát ugye az enyém a szappanban landolt és vége a szezonnak :)

Quince soap
The last item of this years Xmas soaps. There is a good amount of fresh fruit puree and yellow clay in it. The oils are coconut, lard, olive, ricebran, cocoa butter and castor. And there is nothing esle, because I love plainnes of fruit soaps. Scented with rosewood and cubeba EOs.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése